- Lexusbáró. - Nyéki Vencel ügyvéd felemelt az asztaláról egy papírlapot, és ismét felolvasta a rajta álló nevet. - Lexusbáró. Ez lenne az ön neve?

A túloldalon ülő, tök kopasz férfira nézett. A férfi összevonta bozontos szemöldökét, és a bíróra emelte a tekintetét. Az noszogató pillantással bólintott feléje, mire az ember megszólalt.

- Igen. Ez a nicknevem.

- A nickneve. Szellemes. Nem “luxus”, hanem “Lexus”, ami legalább annyit sejtet, mint az előbbi. De miért használ nicknevet? Miért nem azt írta oda a bemutatkozó oldalra, hogy Parola József?

A kopasz feje kezdett vörösödni, amit Vencel nagy élvezettel szemlélt.

- Szóval? Parola úr? Miért nem a nevét írta oda?

- Mert ezeken az oldalakon az nem szokás.

- Ezeken az oldalakon… Mármint, a társkereső, pontosabban alkalmi társkereső oldalra gondol? Mi is a neve… Entyempentyem? Elmesélné nekünk, Parola úr, hogy miről szól ez az oldal?

- Izé… ismerkedni lehet. 

- Pontosítsunk. - Nyéki doktor felemelte a mutatóujját. - Mert lényeges a pontosítás. Ezen az oldalon alkalmi társat találhat magának a módosabb férfi és nő. Olyan társat, akivel lényegében egy “eltartási” szerződést köt, aminek fejében az illető társ a jelenlétét adja a gazdag eltartójának. Ebbe belefér a színház, belefér a vacsora, beleférnek a külföldi utak… és beleférhet a szex is.

- Az nem feltétlenül! - makogta a kopasz. - Az oldal szabályzata tiltja a jövedelemszerzésre irányulóan szexuális célú használatot… Szóval nem feltétlenül!

- Jól van, elfogadom, nem feltétlenül. Kétségtelen, hogy egy ilyen ismerkedős, társkereső oldal nagy lehetőségeket nyújthat azoknak a szerényebb körülmények között élő hölgyeknek, akiknek például az egyetemi tanulmányokra kell összegyűjteniük a pénzt. Vagy mondjuk keveset kereső tanárnők. És nyilván jó azoknak a tehetősebb férfiaknak is, akiknek nincs idejük egy igazi párkapcsolatra, vagy korábban már megégették magukat. A hangsúly a tehetős kifejezésen van. Ön ezek szerint tehetős ember, Parola úr?

- Ez nem tartozik a tárgyhoz! - csattant fel mostmár a kopasz. - Ha jól tudom, azért vagyunk itt, mert az a pernahajder ott, maga mellett, ügyvéd úr, feltörte az oldalamat a társkereső honlapon, és gusztustalan szöveggel cserélte ki a bemutatkozó gondolataimat! Egyszóval megsértette a becsületemet!

Nyéki Vencel lenézett maga mellé, a pattanásos arcú, szemüveges, göndör hajú srácra.

- Pernahajder? - kérdezte szelíden. - Dehát ő a maga fia, Parola úr. Parola Jácint. Aki az ön volt feleségével él egy háztartásban, és akinek maga már két éve egyetlen fillér tartásdíjat sem fizet.

- Az nem tartozik ide! - pattogott a kopasz.

Az ügyvéd bólintott. Egy másik papírlapot vett a kezébe, és folytatta.

- Nézzük csak, mi szerepelt az ön bemutatkozó oldalán. “Én lehetek a te vad csődöröd, akivel messzire száguldozhatsz az élet prérijén.” Hm, nagyon költői. “Jelentkezz, ha képesnek érzed magad rá, hogy betörj engem, és te is vágyódsz az Ígéret Földjére. Kedvelem a Black Sabbath, a Saxon és a Blue Öyster Cult zenéjét. Imádom a westernt.” Aha, már értem, hogy mi ez a csődörös példa. Ön megjelölte azt is, hogy milyen mértékben hajlandó finanszírozni az érdeklődő hölgyeket. “Szükségszerű” mértékben, ami mindenképpen jobb, mint a “Minimális”, bár még nem közelíti meg a “Teljes mértékben” és a “Megállapodás szerint” lehetőségeket. De meg kell kérdeznem, uram. Ön szerint az imént felolvasott leírás és a Lexusbáró név elegendő ahhoz, hogy önt egyértelműen beazonosítsák?

- Aki már találkozott velem, annál igen!

- És hány hölggyel jött össze ezen az oldalon?

- Eddig?

- Eddig. - válaszolt türelmesen Nyéki. 

- Izé. Eggyel sem.

- Értem. - az ügyvéd újabb papírlapot emelt fel az asztaláról. - Az ön kedves fia az imént ismertetett szöveget a következőre módosította. “Én egy aljas csótány vagyok. Ha te egy pénzimádó szuka vagy, keress meg. A családomra nem költök, régen nem fizetem már a tartásdíjat, de téged megd… izé, ezt a részt ki kell fütyülnöm. Vagy inkább azt mondom majd, hogy “pont, pont, pont”, rendben? - Nyéki felnézett a papírból, és elégedetten konstatálta, hogy a kopasz fulladozik a dühtől. Ellenben a bíró jól szórakozott. A két jogvégzett embernek, a bírónak és az ügyvédnek, összeakadt a szeme egy pillanatra, és Vencel mintha azt olvasta volna ki belőle, hogy “Adjon neki, ügyvéd úr!”. - Akkor folytatnám. Szóval, régen nem fizetem már a tartásdíjat, de téged pont, pont, pont, te pont, pont, pont, akinek legszívesebben pont, pont, pont… na jó, hagyjuk. Azt hiszem, nem is kell különösebben folytatni. Nos, uram, ön szerint ebből a leírásból mennyivel jobban ismert magára bárki is?

A kopasz nem válaszolt, csak hápogott, mint aki nem nagyon kap levegőt.

- Bár elnézést! - szólt engedékenyen Vencel. - Elfelejtkeztem a fényképről. Ez a kép valóban igencsak élethű...

- Az ott nem én vagyok! - köpte a szót Parola úr, a magánvádló. - Az ott Dr. Genya az Austin Powers című filmből...

- Szóval még a képen sem ön látható. - állapította meg szomorúan Nyéki Vencel. - Na de akkor hogyan is lenne lehetséges, hogy a maga becsületét bárki is megsértette? Álnéven van jelen, bocsásson meg, de a saját maga által feltett bemutatkozás sem sokkal értelmesebb, mint amit a kedves fiacskája rakott oda… A fénykép sem az öné. Hogyan is sérthette meg bárki is a maga becsületét?

- Nem érdekel! - kiáltott fel Parola úr. - Bíró úr! Ítélje el!!!

Kicsivel később a bíróság folyosóján állt Nyéki Vencel, Parola Jácint, és a fiú édesanyja. A nő hálás szemmel szorította meg az ügyvéd kezét.

- Nagyon… nagyon köszönöm, ügyvéd úr! Hogyan hálálhatom ezt meg?

- Ne hálálkodjon, hölgyem! - hárította el Vencel. - Ahogyan megbeszéltük.

- Mit köszöngetsz neki, anyu? - kérdezte Jácint. Amilyen megszeppent arccal ült odabent, most annyira megjött a hangja. - Megkapja a pénzét, hiszen azért csinálta az egészet! Mi meg hazamegyünk, és az a tetű ott - és a távolodóban lévő apjára mutatott - éli tovább a világát.

Az anyja ránézett a fiára, és a szájához kapta a kezét. Azután rémülten pillantott Nyéki doktorra.

- Ne hallgasson rá, ügyvéd úr! - mondta gyorsan. Majd a fiához fordult. - Az ügyvéd úr pro bono vállalta az ügyünket! 

- Pro bono? - kérdezett vissza a srác. Szemmel láthatóan ő csak egy Bonot ismert, a U2 együttes frontemberét. 

- Azaz ingyen. - szólt közbe Nyéki. - Persze volt egy feltételem. Ha nyerünk, akkor anyukád megbíz engem, és bepereljük apádat a tartásdíjra. Ti továbbra sem fizettek semmit, de vastag perköltséget gombolunk le Parola úrról.

- Izé. Elnézést. - mondta Jácint őszintén. - Azt hiszem, maga jobb, mint amit én eddig az ügyvédekről hallottam...

- Nem hinném, hogy jobb vagyok. - válaszolt az ügyvéd. - Viszont te jobban tennéd, ha máskor nem hackelnél meg egy honlapot sem. Mert apáddal elbántam, de ha az Entyempentyem tulajdonosa is feljelent téged a honlap megbuherálásáért, akkor most pácban lennénk. Szerencsére ismerem őket, és sikerült velük beszélnem. Kamasztréfának tekintik az egészet, és megbocsátanak neked. De nem akarok még egy hasonló ügyet! Megértetted?

Jácint konok arccal hallgatta. Aztán lassan bólintott. 

- Értettem. És… köszönöm.

- Szívesen, fiam! - mosolygott Nyéki. Azzal az anyukához fordult. - Akkor búcsúzom! A tartásdíjas per miatt hamarosan jelentkezem! Mert ne feledje, egy ügyvéd behajtja, amiben megállapodik az ügyfelével!

- Értettem, ügyvéd úr! És köszönöm! - mondta még egyszer hálásan a nő, és belekarolt a fiába.

Nyéki az ellenkező irányba indult, mint az anya és fia, egyenesen vissza az irodába. A Markó u. 33. első emeletén lévő három plusz kettő szobás lakást öt ügyvéd bérelte. Közülük ő, Nyéki Vencel dolgozott a legnagyobb szobában, de ő is kereste a legtöbbet. Neki belefértek az ilyen pro bono ügyek.

Ahogyan belépett, a konyha után az első szobából izgatott hangok szűrődtek ki. Nyéki kíváncsian nézett be elhaladtában, és látta, hogy a közös szobát használó Karlóczi Tamás és Rim Ferenc ügyvéd urak egymás szavába vágva beszélgetnek valamiről. 

- Mi újság? - állt meg a küszöbön Vencel.

A bentiek mintha észre sem vették volna. Karlóczi éppen kétségbeesett arcot vágott, és meredt szemekkel bámulta a kezében tartott asztali naptárat.

- Ez nem lehet! - mondta siránkozó hangon.

- Valami gond van? - kérdezett újra Nyéki. 

- Csütörtökön Debrecenben tárgyalok! - Karlóczi Tamás úgy nyögte ki ezeket a szavakat, mintha arról beszélt volna, hogy a csütörtöki napon eljön a világvége, és neki rögvest a purgatóriumban kell kezdenie a túlvilági létet. 

- És az miért baj?

- Hát a Búra Tortúra miatt! - szólt közbe Rim Feri. 

- Búra Tortúra? Ti ugrattok engem? Vagy be vagytok rúgva?

- Nem érted, Vencel. - próbálta megmagyarázni a helyzetet Ferenc. - A Búra Tortúra egy magyar online játék. Csütörtökön debütál. Az eddig megjelent előzetesek alapján iszonyatosan jó grafikája lesz, és bivalyerős szervere. És a csütörtöki nap ingyenes!

- És mire visszaérek Debrecenből, már cseszhetem az egészet! - sírta Karlóczi. - Pedig letöltöttem az összes bemutató filmet a Youtube-ról, és az előregisztrációm alapján a tizenkettedik játékos lehetnék!

- Én a huszonhetedik! - igyekezett kimutatni a helyzet komolyságát Rim Feri. - Péntektől fizetős a rendszer. Viszont ott van az egész csütörtök az élvezetekre! Én minden ügyfelet lemondtam aznap. Erre most kiderül, hogy ennek a szerencsétlennek Debrecenben van tárgyalása...

- De mi a fontosabb? Pénzt keresni a debreceni tárgyalással, vagy játszani ezzel az izé… búrával? - kérdezte Nyéki. Számára nem lehetett kétséges a válasz, de Karlóczit más fából faragták.

- Hát a játék! De ha nem megyek, az ügyfél kicsinál! És persze az az ötvenes sem jönne rosszul, amit fizet a tárgyalásért...

Nyéki Vencel elgondolkodott.

- Ide figyelj, Tamás! Nekem van egy évfolyamtársam Debrecenben. Ügyvéd. Megkérdezhetem, hogy be tud-e ugrani helyetted. De akkor a pénzen osztoznotok kell.

- Megtennéd? - Karlóczi arca felragyogott. 

- Meg, persze. Azonnal felhívom!

- Köszönöm! - repesett a boldogságtól a másik, és azonnal a haverjához fordult. - Hallod, Ferikém? Akkor együtt nyomhatjuk!

Nyéki inkább ment, mert nem akart további perverz részleteket megismerni.

Alig lépett tovább, amikor kinyílt a két játékmániás ügyvéd kolléga szobájával szembeni ajtó, amit leginkább egy ruhásszekrénynek nézhetett volna bárki, és kilépett onnan dr. Hajas Roxána.

Roxy nemrégiben csatlakozott a rezsitársakhoz azzal, hogy a sajnálatosan elhunyt rezsiközösség-alapító Ballai Franci bácsi kicsinyke szobáját vette ki. A szobában még most is garmadával hevertek Franci bácsi ügyei és könyvei, az ügyek utókezelésével az ügyvédi kamara Nyéki Vencelt bízta meg. 

- Kezicsókolom! - köszönt egy nagyot Vencel annak ellenére, hogy egyszer-kétszer már eljutott a kolléganővel a tegeződésig. Azután Roxána valahogy mindig visszatért a magázáshoz.

- Üdvözlöm, Vencel! - mondta kimérten Roxy. - Megtaláltam azt az aktát, amit tegnap keresett Franci bácsi hagyatékából. 

- Nagyszerű! Bemehetek most érte?

- Nem. Nagyon elfoglalt vagyok. Egy keresetlevelet írok, csak a mosdóba ugrottam ki.

- Értem… akkor kérem szóljon, amikor alkalmas!

- Ha átküldi a jelöltjét érte, nekem az tökéletesen megfelel. - jelezte egyértelműen Roxy, hogy nem különösebben akar a férfival egy szobában lenni. - Sőt. Az lenne a legjobb.

- Kérem, ahogy óhajtja! - Vencel lovagiasan kinyitotta a mosdó ajtaját a nő előtt, azután be is zárta utána. Még hallotta, ahogyan odabent csattan a retesz, azután fütyörészve tovább indult. A mai napon, amikor kihúzta azt a kis szarost a bajból, semmi sem tudja elrontani a kedvét!

Karlóczi is ezt gondolta, amikor kicsivel később Vencel visszatért, mégpedig jobb hírrel, mint azt remélni lehetett.

- A debreceni barátom vállalja a beugrást. Kér érte harmincezret, így neked, barátom, marad húszezer úgy, hogy semmit sem kell csinálnod érte.

- Vencel, te zseni vagy! - mondta elismerően Karlóczi Tamás. - Megmentetted a csütörtökömet! Az életemet! És még pénzt is keresek...

- Oké, oké, de ne használjunk nagy szavakat. - nevetett Nyéki. - Itt a telefonszáma, akkor vedd fel vele a kapcsolatot a meghatalmazás, és az ügy részletei miatt.

- Szuper! És még egyszer, köszi!

Nyéki vissza akart menni a szobájába, de ezúttal Béres Noémi jött vele szembe. A kolléganő bérelte a másik nagyobb szobát, és nem mellékesen, ő intézte a rezsiközösség közös ügyeit. Beszedte a pénzt a kollégáktól, és egyben fizette azt ki a bérbeadó Kocsis úrnak. Az egyéb rezsit alapvetően négyzetméter alapon osztották szét, így Béres Noémi például a vízért többet fizetett, mint Karlóczi és Rim doktor urak a saját fogyasztásuk után. Bár lehetséges, hogy Noémi, nő lévén, több vizet is fogyasztott. 

- Vencel, beszélni szeretnék önnel Kocsis úr ajánlatáról. - állította meg Noémi.

- Gondolkodtam rajta, de nem tudom, tényleg jó ötlet-e, hogy egyedül béreljem a szomszédos lakást. Ki segítene akkor az olyan idétlen problémákon, mint amivel ma Karlóczi kolléga talált meg?

- Ja igen, bele vannak őrülve abba a játékba. De akkor mondjam azt Kocsisnak, hogy nem kérünk a javaslatából?

- Lenne egy ötletem. De ezt most nem tudjuk megbeszélni. Kérem, kérdezze meg Kocsis urat, hogy zavarná-e, ha összenyitnánk a két lakást. 

Béres Noémi meghökkent egy pillanatra.

- Összenyitni? Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Amíg folyik a munka, hol dolgozunk? Vagy egész nap a kalapács zajában akar szerződéseket szerkeszteni, perbeszédeket írni?

- Van logika abban, amit mond, Noémi, de hamarosan itt van a téli szünet. Pénteken Karácsony. Tavaly január elejéig teljesen kiürült az iroda. Esetleg akkorra ütemezhetnénk...

- Jó, beszéljünk róla. - egyezett bele a nő. 

Nyéki Vencel végre bejutott a szobájába, ahol a legnagyobb íróasztal természetesen az övé volt. Két ügyvédjelöltje, Inci és Diána, a saját, kisebb íróasztaluk mögött ültek, és mindketten szorgalmasan dolgoztak.

- Diána? - kérdezte Nyéki.

- Igen, ügyvéd úr? - Diána szép arcú, magas és erős, mégis arányos testalkatú lány volt. Sötét haja és sötét szemei még csinosabbá tették. Amikor Nyékihez került jelöltnek, bizony volt némi szikra közöttük, de ez már legalább két éve elmúlt. Azóta korrekt munkaviszonyban dolgoztak egymás mellett, és a jelenlegi állás szerint Diána nem tervezte, hogy amikor leteszi a szakvizsgáját, és ügyvéddé válik, elmenne innen.

- Hajas ügyvédnőnél van egy akta, Franci bácsi hagyatékából, amit tegnap már kerestem. Az imént jelezte nekem, hogy megtalálta. Átmenne érte, Diána, és elhozná?

- Elnézést kérek, ügyvéd úr, de miért nem adta oda az ügyvédnő közvetlenül?

Nyéki vágott egy apró fintort.

- Nem vagyunk barátok. - közölte. - Sem ő, sem én nem akarunk több időt tölteni egymással, mint amennyi feltétlenül szükséges.

Diána elmosolyodott magában. Akkor Larisszának szerencséje van. Úgy látszik, az a bizonyos beszélgetés, ami a tavaly év végi irodai bulin történt, nem vezetett sok eredményre. Larissza pedig, aki Béres ügyvédnő jelöltje, azóta már több alkalommal is lefeküdt Nyéki Vencellel, bár még nem jutottak el oda, hogy bármilyen módon szorosabbra fonják a dolgaikat.

- Megyek máris! - bólintott Diána, és hamarosan hozta az iratot. Nyéki kézbe vette a paksamétát, és olvasgatni kezdte.

- Hmm… érdekes… ez egy folyamatban lévő kártérítési ügy...

Ebben a pillanatban Inci felkiáltott. Olyan hirtelen történt a dolog, hogy mind Vencel, mind Diána meglepett arccal nézett a lányra. 

- Elnézést! - hadarta Inci. - Teljesen belefelejtkeztem ebbe a változásbejegyzési nyomtatványba… De ügyvéd urat kereste egy férfi telefonon. Izé… Dragovics Gusztáv. Sürgős ügyben kért időpontot.

- Hát hívja vissza, és adjon neki egyet. Mondjuk ma délutánra. Most kiszaladok ebédelni, de nagyjából fél háromra itt vagyok. Akkorra jöhet is.

- Rendben! - bólintott Inci. 

Nyéki elhagyta a lakást. Alig zárta be maga mögött a kijárati ajtót, Larissza máris bedugta a fejét a szobába, és rákacsintott Diánára.

- Jössz ebédelni?

- Persze. - felelte a megkérdezett. - És te, Inci? 

- Jó. Jövök én is. - bólintott amaz. - Csak még lerendezem ezt a találkozót...

Nyéki kicsivel fél három előtt érkezett vissza, és az előtérben elhelyezett egyik széken ülve máris kiszúrta a jövendőbeli ügyfelet. A kissé furcsa, körte alakú fej, a magas homlok, a vöröses fényben úszó szemöldökök mind azt súgták, hogy a viselőjüket feltehetőleg Gusztávnak hívhatják. Persze Nyéki dolgát kismértékben segítette az is, hogy más ügyfél nem ücsörgött odakint.

- Dragovics úr? - kérdezte.

- Igen, igen. Nyéki ügyvéd úr?

- Én vagyok. Miben segíthetek?

- Igazából az unokatestvéremnek ön intézte a válóperét, és bizony Jadviga nagyon dicsérte ügyvéd urat...

- Szokol Jadviga?

- Igen, ő az. Mondjuk az én ügyem egészen más… 

- Nem baj, jöjjön!

Odabent Dragovics bizalmatlanul pillantott a bent lévőkre. Aztán amikor látta, hogy két csinos nőről van szó, akkor megenyhült kissé a tekintete. Különösen sokat időzött a tekintete Diánán. Igazából ez volt a szokványos rend. A legtöbb ügyfélnek Diána alakja tűnt fel elsőre, és Inci törékeny valója csak második ránézésre fogta meg az embereket.

- Akkor mondja! - biztatta Nyéki az ügyfelet.

- Nos, én egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozom, mint rendszertervező. De van egy hobbim is: játékokat programozok. Talán hallott már a Csapd le a fülét! című arcade játékomról...

- Nem hallottam. - hűtötte le a lelkesedést Nyéki. - Folytassa!

- Egyszer elkövettem egy hibát. Éppen egy nagyon új fejlesztésen dolgoztam odahaza. Egy játékon. És hát, nem lettem vele készen. Meg bevallom, izgatott is, nagyon. No és bevittem a munkahelyre egy pendrive-on, és munka helyett azt programoztam...

- És lebukott. - állapította meg Nyéki. - A munkáltatója most ki akarja rúgni.

- Nem, nem pontosan ez történt.

- Hanem mi?

- A főnököm megtalálta a hivatali gépemen a játékprogramot. Mert ott felejtettem egy másolatot. Tudja, feltöltöttem a gépemre, mert kényelmesebben lehetett úgy programozni, hogy  memóriából töltött, nem pedig a pendrive-ról. 

- És letörölte?

- Nem. 

- Kedves Gusztáv, mondja már el végre, mi történt! - kezdte elveszíteni a türelmét Vencel. 

- Szóval a főnököm megtalálta a játékprogramot a gépemen, és a cég… izé… egyszerűen ellopta.

- Mit csinált?

- Ellopta. A saját neve alatt jelenteti meg. 

- Na de mire hivatkoznak?

- Hogy programozó vagyok, és amit munkaidő alatt csinálok, az a cégé.

- Álljunk meg egy pillanatra! Szóval készített egy játékot, és a cég, amelyiknél dolgozik, egyszerűen lenyúlta? Kiadják most a cég neve alatt, és maga nem kap belőle egy vasat sem?

- Így van, pontosan. - Gusztáv meglehetőst szerencsétlenül nézett. - Sajnos ez egy nagy cég. Az IrinaSoft.

- IrinaSoft… honnan ismerős ez a név? - kérdezte Nyéki.

- Ezt láthatja most minden óriásplakáton. Mert nagyban reklámozzák a játékomat. A Búra Tortúrát!

- Búra Tortúra! - kiáltott fel Vencel. - Az a maga agyszüleménye? A maga játéka?

- Igen! Illetve… - szontyolodott el a programozó. - ahogyan most kinéz, hát nem. Hanem az IrinaSofté. Online játék, amit csütörtökön indítanak el. 

- Hm - Nyéki elgondolkodott. Aztán Dianára nézett. - Megkeresné nekem ennek az IrinaSoftnak a honlapját? Kellene egy e-mail cím, ahol a leggyorsabban felvehetjük velük a kapcsolatot.

- Máris, ügyvéd úr!

Nyéki visszafordult Dragovicshoz.

- A munkaszerződésében szerepel, hogy játékprogramot kell készítenie a cégnek?

- Ilyesmi nem szerepel benne, lévén, hogy rendszertervező vagyok. Az egy egészen más munkakör. Megjegyzem, a cégnek eddig egyetlen játékprogramja sem volt. Elsősorban irodai ügyviteli programokban utaznak. 

- Magánál van egy példány a játékprogramból?

- Igen, a pendrive-omon és az otthoni gépemen is.

- Rendben. Diána! Megvan az e-mail cím?

- Igen, ügyvéd úr!

- Akkor kérem, írja, amit diktálok! Tisztelt Cím! Ide írja be a cégjegyzékből az ügyvezetőt. Dragovics Gusztáv munkavállalójuk képviseletében a következőkkel fordulok önökhöz. Ügyfelem saját szellemi terméke a Búra Tortúra című online játékprogram. Önök ügyfelem engedélye és tudomása nélkül ezt a játékprogramot lemásolták, és saját nevük alatt kívánják megjelentetni. Ez a magatartásuk kimeríti a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. szakasz 2. bekezdésének c.) pontjában megjelölt tudományos alkotás vonatkozásában a törvény 10., 12., 16., 18. és 23. szakaszaiban foglalt szerzői jogok megsértését. Felhívom a figyelmüket arra, hogy ügyfelem semmiféle engedélyt sem adott arra, hogy szellemi termékét önök bármilyen módon felhasználják. Ezért ügyfelem nevében felszólítom önöket, hogy jogsértő magatartásukkal hagyjanak fel, az online játékprogram felhasználásától tartózkodjanak egészen addig, amíg ügyfelemmel közösen nem egyeztetik a felhasználás feltételeit. Üdvözlettel, satöbbi. Elment?

- Azonnal, ügyvéd úr! - bólintott Diána. - Csak még beírom a kihagyott adatokat. 

- Remek. Akkor most várunk. Kedves Gusztáv, önnek alá kell írnia egy megbízási szerződést és egy meghatalmazást is, így válik teljessé a megbízásom. A munkadíjam óránként harmincezer forint plusz áfa. Ez így rendben van?

- Igen. - mondta dacos arccal Dragovics. - Azt akarom, hogy szerezzük vissza, ami az enyém!

- Én úgy gondolom, ki fogunk velük egyezni valamilyen szimpatikus használati feltételrendszerben. - dőlt hátra Nyéki. - Ebbe a játékba azért már ők is fektettek, reklámozták, nagy hírverést csináltak körülötte és hasonlók. Bele fognak menni az egyezkedésbe, mert nem akarják elveszíteni az invesztíciójukat.

- Bár úgy lenne, ügyvéd úr! - sóhajtott Dragovics. 

- Úgy lesz. - mondta határozottan az ügyvéd.

Kedden délelőtt is magabiztos mosollyal állt meg a magas irodaház előtt, a Belváros egyik legjobb részén. Hideg téli nap volt, de Nyéki nem fázott. Fűtötte a harci vágy. Dragovics futva érkezett a villamosmegállóból.

- Nem késtem el? - kérdezte lihegve. - Bocsásson meg, ügyvéd úr, de otthon felejtettem az órámat, a mobilomat… mindenemet. Annyira ideges vagyok emiatt a tárgyalás miatt...

- Nyugalom. Nyugalom. Itt nekik van veszítenivalójuk. Ahogyan mondta, ellopták a maga programját. Magánál van egy pendrive, rajta a teljes programmal. Magyarázkodjanak ők.

Beléptek az épületbe, és felmentek a tizenkettedikre. Az IrinaSoft irodái a fél emeletet elfoglalták. A recepciós kislány bevezette őket egy kisebb tárgyalóba, majd hozott nekik kávét és vizet.

- Látja, Gusztáv, nincs mitől tartania! - mosolygott tovább Nyéki. - Kávét is kapunk...

Pár perc múlva kinyílt az ajtó, és hárman jöttek be rajta, elől egy rövidre vágott hajú, szőke hölgy. Farmert és testhez simuló pulóvert viselt, s Nyéki nem tagadhatta le, hogy igencsak szexis jelenség. Mögötte egy öltönyös érkezett, nyilván a cég jogi képviselője. A harmadik is egy férfi volt, vörös, göndör hajjal és vastag, vörös pofaszakállal. 

- Jó napot, uraim! - köszönt a nő. - Irina Vasziljeva vagyok, az IrinaSoft tulajdonosa. 

- Kezicsókolom! - válaszolta az ügyvéd. - Dr. Nyéki Vencel vagyok, ő pedig itt az ügyfelem, Dragovics Gusztáv, aki egyébként az önök munkavállalója.

- Gusztáv. Persze, ismerjük… - morogta a vörös szakállas fickó. - Én vagyok a főnöke. Petrovics Imre.

- Petrovics úr, akkor ön tehet arról, hogy… hm… itt vagyunk? - kérdezte Nyéki.

- Mármint? - nézett rá vissza élesen a vörös.

- Mármint, ön nyúlta le az ügyfelem által készített játékprogramot?

- Nem tudom, miről beszél… - felelte a másik, és Vencel szemébe nézett.

- Így van - vette át a szót az öltönyös. - Nem tudjuk, miről beszél a kolléga úr ügyfele. Bemutatkoznék, dr. Kasza Péter vagyok, az IrinaSoft jogi képviselője.

- Az én ügyfelem megalapozott állítása szerint behozott a munkahelyére egy egyébként otthon, hobbiból fejlesztett játékprogramot, és azt feltöltötte a cég szerverére. Ezt követően azt a cég egészen egyszerűen eltulajdonította.

- Ugyan már! Dragovics úrnak munkaköri kötelezettsége a programfejlesztés. Amit munkaidőben, a cég szerverén csinál, az a cégé.

- De ügyfelem valójában rendszertervező! Mi köze annak a játékprogram fejlesztéshez?

- Más a beosztása, és más a munkaköri kötelezettsége. - mosolygott dr. Kasza. - Pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly januárban vette át a munkaköri kötelezettségeit tartalmazó listát a kedves munkavállaló. Íme az aláírása, amely igazolja, hogy átvette a munkaköri leírást. Ami ez volt. Megnézi, kolléga úr?

Egy fénymásolt papírt nyújtott át Nyékinek. Egyszerű átvételi elismervény volt, amin valóban ott szerepelt Dragovics Gusztáv aláírása. A papírhoz csatolva ott libegett maga a munkaköri leírás is.

- Felhívnám kollégám figyelmét a 14. pontra. “Munkavállaló kötelezettsége a programfejlesztés. Minden olyan program, amely a munkáltató erőforrásainak felhasználásával, munkaidőben készül, a munkáltató kizárólagos tulajdonát képezi."

- Ilyen nem szerepelt a munkaköri leírásomban! - kiáltott fel Dragovics.

- Ezt nagyon egyszerű ellenőrizni. - mosolygott rendületlenül dr. Kasza. - Mutassa meg a saját példányát.

- Mit tudom én, hol van… talán a fiókomban...

- Ellenőrizze.

Nyéki felemelte a kezét, hogy nyugalomra intse Gusztávot. Tudta, hogy a munkavállaló fiókjában meg fogják találni a munkaköri leírást. És azt is tudta, hogy az betűről betűre egyezni fog itt ezzel a másolattal.

- Nos, azért azt talán elfogadhatjuk, hogy egy olyan jellegű, és olyan várható sikerrel kecsegtető program, mint ez a Búra Tortúra, túlmegy az egyszerű munkavállalói kötelezettségeken. Különös tekintettel arra, hogy nemigen hiszem, hogy bárkit is tudnak arra tanúnak hozni, hogy Dragovics úr korábban is fejlesztett játékot az IrinaSoft részére...

- Ebben téved - dr. Kasza egyszerűen nem tudta abbahagyni a mosolygást. - Mert Dragovics úr kettő évvel ezelőtt már fejlesztett egy játékot, aminek a neve Csapd le a fülét! volt. A játék ugyan nem aratott különösebb sikert, de attól még a tény tény marad.

- Most viszont úgy tűnik, nagyon beletrafált valamibe. Mert az a játék, amit önök két nap múlva kívánnak piacra dobni, hatalmas sikernek ígérkezik.

- Azért az nemcsak a mi Gusztávunk érdeme - vette át a szót Irina. - Számos kolléga fáradalmas munkájának köszönhető, hogy a Búra Tortúra holnapután debütálhat. 

- Ez nem igaz! - kiáltotta Gusztáv. Úgy látszik, nem tudta megőrizni a nyugalmát. - Összevetettem a cég szerverén található fájlokat a saját pendrive-omon lévő mentésekkel, és több, mint 99,999%-ban egyezik!

- Szóval letöltötted a cég programját saját magadnak?! - kérdezte keményen a vörös. - Igazából erre mondhatnánk azt, hogy lopás! Még szerencse, hogy most már az egész a prágai rendszerünkön van!

- Ugyan már, Gusztáv! - mondta békéltető hangsúllyal Irina. - Nem mondhatja, hogy a maga érdeme a grafika, a történet, a játékmenet, minden…?

- De igen! Öt éve dolgozom már rajta! - lassan Dragovics feje is kezdett olyan vörössé válni, mint amilyen a főnökéé volt.

- Nos, a hivatalos válaszunk mégis az, hogy nem ismerjük el az igényét. A Búra Tortúra az IrinaSoft hivatalos fejlesztése és terméke. A munkavállaló munkaköri leírása szerint kötelessége a programfejlesztés. - vette át a szót dr. Kasza. - Értse meg, kolléga úr: az IrinaSoft és a maga ügyfele közül a cég a nagyobbik kutya. És tudjuk, hogy a nagyobbik kutya az, amelyik...

- Ne folytassa. Mi a nem hivatalos válaszuk? - Nyéki kérdőn nézett a nőre. Tudta, hogy ha a kérdésére van válasz, az csak Irinától jöhet.

- A nem hivatalos válaszunk is ez - szorult össze vékony vonallá a nő szája. - Nem alkudozunk. Annyit viszont ígérhetek, hogy amennyiben ez a játék sikeres lesz, úgy Dragovics Gusztáv urat áthelyezzük a játékrészlegre, mégpedig vezető programozónak.

- Gusztáv? - Nyéki ezúttal már az ügyfelét fixírozta. A programozó a kezébe temette a fejét.

- Nem tudom… nem tudom… az én munkám, az én ötletem. A két kezem munkája. És mondjak le róla?!

- Figyeljenek ide. Megfontoljuk az ajánlatot. - mondta Nyéki. - Köszönöm a kávét!

- Beszéljen az ügyfelével, ügyvéd úr! - búgta Irina, és Vencel karjára tette a kezét. Közben a valószínűtlenül zöld szemeivel belenézett a férfi szemébe, aki ettől kissé zavarba jött.

- Rendben… megbeszéljük ezt a dolgot… na gyerünk, Gusztáv!

Egy órával később Nyéki csak ült az irodájában, és gondolkodott. Diána és Inci látta, hogy most nem szólhatnak a principálisukhoz. De amikor már két óra telt el, és Nyéki még mindig nem szólalt meg, Diána összeszedte a bátorságát.

- Hogy ment a tárgyalás a játékprogramos ügyben? - kérdezte halkan.

- Lepattintottak minket. Leráztak, mint kutya a vizet. Gusztáv barátunknak semmi esélye sincsen arra, hogy a buta játékprogramjáért kapjon valamit a cégtől, amelyik lenyúlta.

- Hogyhogy?

- Elővettek egy munkaköri leírást, amiben benne van, hogy munkaköri kötelezettsége programot írni. Aztán bekamuzták azt is, hogy a programon mások is rengeteget dolgoztak.

- Na de ez ellenőrizhető, nem? Tanúvallomásokkal...

- Ugyan… - Nyéki felnézett. - Nem látott még hamis tanúkat, Dia? Amúgy meg a promócióban valóban dolgozhattak akár többen is. Itt a lényeg magának a programnak az integritása. Hogy azt egyedül találta-e ki ez a Dragovics, vagy sem. Azt állítja, hogy egyedül. De ez még önmagában kevés. Mert ez egy irodai programokat fejlesztő cég. Akár igaz is lehet, hogy Dragovicsnak munkaköri kötelessége programot fejleszteni. Nyilván senki sem gondolt játékprogramra, amikor azt a munkaköri leírást megszövegezték. Azonban attól még belefér...

- Milyen kár, hogy nem lehet mondjuk felsoroló versenyt tartani. A program sorait sorolja fel Gusztáv és az a másik, aki azt állítja, hogy az övé! Akkor kiderülne az igazság… - ezt már Inci mondta. Nyéki elmosolyodott a naív lányon. Ugyan, hogy tartanának ilyen versenyt…?

Aztán lassan elkomolyodott. Talán… talán igaza van Incinek! Felnézett a lányokra. A szemeiben csak úgy lángolt a határozottság.

- Dia! Rendelje be Gusztávot! Minél hamarabb!

Diána felemelte a telefont, és halkan beszélni kezdett. Aztán letette.

- Máris indul. 

- Hölgyeim, elmehetnek. Ma már nincs egyéb munka. - Nyéki felállt. 

Inci az órára nézett.

- Hiszen még csak fél három… és a munkaidőnk...

Diána egy szempillantással leállította. Ő tudta, hogy a főnökük négyszemközt akar valamit megbeszélni Dragoviccsal. 

- Gyere! - mondta hangosan. - Meghívlak a cukrászdába!

Alig léptek ki a Markó utca 33. kapuján, látták, hogy Dragovics sebbel-lobbal közeledik. A férfi gyorsan köszönt, azután berobogott a lépcsőházba.

- Szerinted most mi lesz? - kérdezte Inci. Diána bölcsen mosolygott.

- Vencel kitalált valamit. De nyilván nem teljesen… khm… kompatibilis a jogszabályokkal. Ezért akar négyszemközt beszélni ezzel a Gusztávval.

- Nem kompatibilis… mire gondolsz?

- Fogalmam sincs. De ezt bízzuk az ügyvéd úrra!

Tíz perccel később Dragovics megrázta a fejét.

- Azt akarja mondani, hogy törjem fel a saját programomat?

- Hát, ha azt így hívják, hogy valahogy lépjen oda be, és tegyen benne néhány módosítást, akkor igen...

- Így hívják. Meg különben is. Milyen módosítást?

- Nem tudom. Töltsön fel egy korábbi verziót. Vagy módosítson benne valamit. A képeket… izé… a mozgó alakokat… mit tudom én?

- De ezt én nem tudom megcsinálni! Lerombolni a saját elmeszüleményemet… a saját gyermekemet...

- Értse meg, ember, a lényeg az, hogy amennyiben igaz, hogy a játékot többen alkották, akkor egy hibát ki tudnak benne javítani maga nélkül is. De ha nem igaz, akkor maga kell hozzá. És ezzel be tudnánk bizonyítani, hogy hazudnak. S nem mellékesen, tárgyalási pozícióba is kerülhetünk.

- De miért?

- Gondoljon a hírverésre. Ha csütörtökön elindul az a program, és használhatatlan, akkor azonnal maga után fognak majd küldetni.

- De azt is tudni fogják, hogy én nyúltam bele. Az IP címet kinyomozni egy percbe se telik. És ráadásul én nem vagyok hacker. Azt se tudom, melyik szerverükön van a program. Azt sem tudom, oda hogyan jussak be. Én csak szeretek programozni. Mindenféle hackelés nélkül.

- Értem, értem. És nincs olyan ismerőse, aki...

- Csak a munkatársaim között. De ügyvéd úr, maga szerint azok tartanák a szájukat?

- Nem hiszem. Jó. Találjunk ki valami mást...

Dragovics pár pillanatig bámult maga elé.

- Pedig most eszembe jutott, mit tudnék változtatni a programon. Hosszú ideig, amíg a mozgásokat modelleztem, egyszerű pixelkockákat alkalmaztam a szereplők helyett. Csak később illesztettem rá a mozgó figurákat, mert azok zavartak a történet megtervezésében. Éppen ezért hagytam egy sort a programban, aminek a segítségével bármikor vissza tudom állítani a pixelkockákat, a valós szereplők helyett. Ez úgy működik, mint egy kapcsoló. Ha aktív a sor, akkor kockák mászkálnak a hátterek előtt, ha nem aktív, akkor meg az animált szereplők.

- Ez nagyszerű lenne! Biztos vagyok benne, hogy azonnal hívnák magát, ha a szuper grafika helyett ilyen pixelkockák jelennének meg az összes felhasználó számítógépén! Ezt kellene megjátszanunk!

- Elfelejti ügyvéd úr, hogy azonnal lebuknánk az IP cím miatt, és azt is, hogy én nem értek a hackerkedéshez...

- Igen, maga nem… de tudok valakit, aki igen!

- Na, mit gondolsz? - kérdezte Nyéki. 

A kócos, szemüveges fiú beletúrt a hajába.

- Azt hiszem, megoldható. 

- Az IP cím? 

- Az is. 

- Nos, Jácint, akkor már csak az a kérdés, hogy számíthatunk-e rád? - kérdezte kissé feszülten az ügyvéd.

A hacker srác megrántotta a vállát.

- Hát, én úgy tudom, hogy betörni idegen cégek szerverére bűncselekmény. De maga az ügyvéd...

- Figyelj ide, fiam. - mondta Nyéki Vencel. - A bűncselekményt valójában ez a cég követte el. Amit mi csinálunk, azt a jog jogos önhatalomnak nevezné.

- És akkor miért gond az IP cím? Hagy lássa csak az a bűnöző cég, hogy honnan kapja az áldást...!

- Igen, de azt is szeretném, ha békésen oldódna meg a dolog. Hogy a cég jöjjön el Gusztávhoz, és egyezkedjen vele arról, hogy kijavítja a hibát. - Vencel a mellette, egy karosszékben gubbasztó Dragovicsra mutatott. 

Parola Jácint bólintott. 

- Értem. És örülök, hogy a jó oldalon hackerkedhetek már megint.

Az ügyvédnek eszébe jutott, milyen szöveget írt a fiú a sóher apja adatlapjára, és elmosolyodott. 

- Akkor lássunk neki!

Jácint megrázta a fejét.

- Nem, nem, ügyvéd úr! Az ilyesmit csak éjjel. Napközben használhatják a szervert, és jobban észreveszik, ha valaki bele akar piszkálni a dolgaikba. Meg kell várnunk legalább az este tíz órát. Addig regisztrálok egy USA IP címet, ahonnan végrehajtjuk a behatolást. Azt fogják hinni, hogy az Egyesült Államokból érkezett a támadás. De ugye, ha bent vagyok, kapok segítséget Gusztávtól?

- Persze, hogy kapsz! Igaz, Gusztáv?

A megszólított olyan képet vágott, mint akinek a fogát húzzák. 

- Igen, még jó. Én terveztem a játék védelmi rendszerét is. Mivel eleve online programnak szántam, ezért a szerveroldali védelmet is megalkottam. Ez egy grafikus interfész lesz. Ha egyszer bejutottunk, úgy fog kinézni, mintha egy virtuális várkastélyban mászkálnánk. 

- Király! Mintha egy Shadowrun történetbe csöppennénk! - nevetett fel Jácint.

- Ahogy mondod! - élénkült meg Dragovics is. - Pontosan onnan vettem a példát!

Nyéki nem szólt közbe, és nem kérdezte meg, hogy mi a szösz az a Shadowrun. Nem gondolta, hogy ennek később még jelentősége lehet.

Abban maradtak, hogy Dragovics lakásában gyűlnek össze estére. A programozó a hatodik kerületben lakott, nem messze a Városligettől, egy viszonylag jó állapotú ház egyik első emeleti lakásában. Miután Parola Jácint többször is elmondta, hogy senki nem fog tudni utána nézni, hogy valójában honnan történt a rendszerbe való behatolás, Dragovics nagy nehezen rábeszélte saját magát arra, hogy átengedje az akcióhoz a lakását.

De úgy tűnik, a saját magával folytatott vita még nem dőlt el. Ugyanis Nyéki Vencel hiába csengetett a kaputelefonon, senki nem nyitott neki ajtót. Felnézett az első emeletre, ám semmiféle fény sem szüremlett ki onnan az utcára. Dragovics szemmel láthatóan nem volt odahaza.

- Mi a helyzet? - suttogta valaki mellette. Az ügyvéd odanézett, és Parola Jácintot ismerte fel a sötét, a téli hidegben kissé vacogó alakban. 

- Nincs itthon. 

- Hogyhogy?

- Nem tudom.

- És akkor…?

- Akkor akció lefújva. Ő ismeri az utat, és alapvetően az ő érdekében történt volna az egész. Ha neki ez nem kell, akkor nem csináljuk mi sem.

- Kár. Pedig már egészen beleéltem magam… - merengett el a hacker. 

- Na jól van. Gyerünk.

Megfordultak, és elindultak a Városliget felé. Nyéki csak az autójáig ment, ami egy utcával odébb parkolt, közelebb egyszerűen nem volt hely.

- Elvigyelek? - kérdezte. 

- Köszi, nem kell, beugrom az egyik haverhoz, aki… - Jácint hirtelen abbahagyta, és előre mutatott.

A téli estén lassan leszállt a köd, és a házakból homályos tömböket, az utcán kóválygó emberekből pedig szellemalakokat formált. Az egyik ilyen, dülöngélve közeledő szellemet szúrta ki Jácint, s ahogyan a figura egyre közelebb ért, már Nyékinek is egyre ismerősebb lett. Aztán Dragovics Gusztáv tántorogva megállt előttük. 

- Na mi van, pajtikáim? - kérdezte nehezen forgó nyelvvel.

- Mi történt, Dragovics úr? - kérdezte az ügyvéd.

- Semmisemmi… csak ittam...

- Gyerünk, segíts, Jácint, vigyük be a lakásába! Na jöjjön, Gusztáv!

Kicsivel később leeresztették Dragovicsot a nagyszobában a heverőre. 

- Nézz körül! - utasította Nyéki a hacker gyereket. - Csinálj egy erős kávét! Magához kell térítenünk!

Jácint kiment körülnézni, mialatt az ügyvéd az ügyfelét pofozgatta.

- Ébresztő, Gusztáv! Gyerünk!

- Miért teszitek ezt velem? - kiáltott fel hirtelen a részeg. - Vége van az én nyugodt kis életemnek… Hacker lettem… gépeket török fel...

- Figyeljen ide, Gusztáv! A maga ötlete a Búra Tortúra?

Dragovics a lábai közé lógatta a fejét és sírni kezdett.

- Hát persze, hogy az enyém, aranyapám! Ellopták tőlem! 

- És most azt teszi, amit tennie kell. Jogos önhatalommal megakadályozza a még nagyobb visszaélést. Gyerünk, Gusztáv! Igya meg ezt a kávét! 

A férfi orra alá tolta a kávésbögrét, amivel Jácint érkezett a konyha felől. Dragovics belekortyolt, aztán hirtelen eltorzult arccal köpte ki a földre.

- Na mi van?! - hökkent meg az ügyvéd.

- Se cukor… se tej… rettenetes az íze! - siránkozott a részeg. 

- Igyál már, haverom! - zörrent rá Jácint, aztán bekapcsolta az asztali számítógépet. - Mi a kód?

- Nem mondom meg... - keménykedett Gusztáv. Nyéki idejét látta annak, hogy tisztázzák a dolgokat.

- A maga döntése kell, hogy legyen, Dragovics! Akarja, hogy rendbe hozzuk ezt az ügyet, vagy nem akarja? Ha most azt mondja, hogy hagyjuk, akkor holnap megjelenik a játék, az IrinaSoft milliókat kaszíroz rajta, maga pedig marad az, ami eddig: egyszerű tucatprogramozó a cégnél. A saját gyermeke, a saját maga által fejlesztett játékprogram véglegesen oda lesz. Az viszont igaz, hogy nyugodt marad az élete. Nyugodt, unalmas, pénztelen...

- Csináljuk - mondta halkan Dragovics.

- Mit mondott? - kérdezte szigorúan az ügyvéd.

- Csináljuk, a csudába is! - kiáltott fel a programozó.

- Rendben. Akkor mondja a gépe belépési kódját Jácintnak!

- Bepötyögtetem... - szemmel láthatólag Gusztáv megadta magát a saját érdekeinek.

Jácint elővett egy pendrive-ot, és bedugta a gépbe. 

- Az micsoda? - szólt ijedten Gusztáv.

- A hackeléshez szükséges programok. Nyugi, nem fognak feltelepülni a gépre. Mit is mondtatok? Az IrinaSoft prágai szerverét kell megkeresni? 

- Igen, pontosan ezt mondták. - bólintott Nyéki Vencel. 

- Ok. Elindítok egy keresést, hogy megtaláljuk a hostot. 

Eltelt egy kis idő. Az ügyvéd Dragovicsot figyelte, aki lassan visszasüllyedt az apátiájába. Nyilván sokat ivott, és az alkohol, úgy nézett ki, lassan elnyomja. Közben Jácint időnként szemmel is alig követhető gyorsasággal futtatta ujjait a billentyűzeten, miközben folyamatosan a monitort figyelte. Majd megszólalt.

— Megvan a szerver - újabb billentyűzet kombinációkat nyomott meg. - Most meglátjuk, milyen a védelme. 

Vencel a hacker mögé állt, onnan nézte ő is a képernyőt. De számára mindössze érthetetlen jelek sokasága futott lefelé, kicsit a Mátrixra emlékeztető módon, mialatt Jácint szemmel láthatóan értette és elemezte az adatokat.

— Hm. Nem rossz - mondta a fiú. - De én jobb vagyok. 

— Most mi történik? - kérdezte az ügyvéd. 

— Megvan a szerver, és úgy tűnik, találtam egy helyet, ahol be tudunk hatolni. Eddig még nem ütköztem jégbe. Elég amatőrnek tűnik ahhoz képest, hogy céges.

— Jég? Mi az a jég?

— Jelenlétgátló program. Folyamatosan teszteli a szerver adatforgalmát, és ha behatoló idegen programot érzékel, azaz például minket, akkor igyekszik azt kiirtani. 

Dragovics hirtelen felriadt a szunyókálásból. Érthetetlenül motyogott valamit, aztán ismét behunyta a szemét. Jácint azonban felkapta a fejét, és az elázott programozóra nézett.

— VR?  VR-t mondtál? 

Gusztáv ismét felemelte a fejét. 

— Igen. Ha belépsz a játékba, a labirintushoz kell majd a VR-szemüveg.

Nyéki Vencel számára úgy hangzottak az elmondottak, mintha kínaiul beszélnének. 

— Hogy mi? Mi az a víár?

— VR azaz virtual reality. Virtuális valóság - magyarázta Jácint. - Speciális szemüveg segítségével úgy érzed, mintha abban a valóságban lennél. Bármerre nézel, mindenütt annak a világnak a valóságát látod. 

— És egy ilyen VR világban van az a kapcsoló, amit át kell kapcsolni - kapcsolódott hozzá Dragovics Gusztáv. Úgy tűnt, megint magához tért egy kicsit. Felült, és érdeklődve figyelte, mit tevékenykedik a fiatal hacker a gépen.

Jácint elégedetten hátradőlt.

— Bent vagyunk, és itt van előttem a játék rendszere. Van valami kód, vagy hasonló, amivel be tudunk lépni?

— Van - Dragovics vakargatni kezdte a fülét. - De ha beütöm, azonnal tudni fogják, hogy én voltam. 

— Jó. Akkor ráeresztek egy kódfejtőt. 

A fiatal hacker felállt a gép mellől, keresgélt valamit a hátizsákjában, majd elővett egy furcsa szemüvegfélét. A szemüveg elől zárt volt, és pánttal lehetett a fejre erősíteni. 

— Ez a VR-szemüveg. Mostantól szükség lesz rá - mondta, majd feltette az alkalmatosságot.

Nyéki Vencel ismét a monitorra nézett, és meglepődött. Mert az eddigi, fekete háttéren futó fehér kódsorok helyett egy hatalmas várkaput látott. Iszonyú magasságba nyúlt, szinte nem is látszott, hol van a teteje. Mindenütt furcsa kiszögellések, domborművek, szobrok borították.

— Ez már a virtuális interfész - mondta Dragovics elégedetten. - Minden egyes részletet én találtam ki, és én programoztam. 

A kapu előtt három alak állt. Középen egy magas, délceg fiatalember olyan ruhában, mint amilyen Pán Péternek is van. A lábai mellett egy kiskutya csaholt, míg a másik oldalán valami meghatározhatatlan, ködszerű képződmény gomolygott.

— Mik ezek? - kérdezte Vencel. 

— A középső vagyok én - magyarázta Jácint. - A kiskutya egy figyelemelvonó szoftver. A ködszerű pedig egy álcázó. Velük megyek be. Remélem, hasznukat veszem. 

Közben gyors sípolás hallatszott, majd a kapu hirtelen megremegett, és lassan nyílni kezdett.

— No, a kódfejtő eredményes volt - nevetett Jácint. - Mehetünk befelé!

Hatalmas csarnokba léptek be. A csarnok túlsó végén, ami majdnem a végtelenbe veszett, egy ajtó látszott. Jácint alakja, nyomában a kiskutyával, és a gomolygó köddel, felemelkedett, és repülni kezdett az ajtó felé. Azonban hirtelen egy fehér alak tűnt fel előttük. Mintha egy angyal lenne. A kezével mutatta, hogy álljanak meg.

— Hát ez meg? - hökkent meg Nyéki Vencel.

— Az első jég. Tudja ügyvéd úr, a jelenlétgátló program - mondta Dragovics Gusztáv. - Ennek az a dolga, hogy megszűrje a beérkező jeleket. 

— Veszélyes?

— Ez egy fehér jég. Nem veszélyes. De nem enged tovább, vagy ha megpróbálunk erőszakoskodni vele, értem ezalatt a programkód kitörlését, vagy hasonlókat, akkor riadóztatja a sokkal durvább testvéreit.

— Sokkal durvábbakat?

— Na igen - Dragovics megcsóválta a fejét. - Mondtam, hogy ez egy online játék. Rengetegen fognak kintről belépni. Többségükben nyilván csak játszani akarnak, de biztos, hogy akad majd egy-két vállalkozókedvű figura, akik meg akarják hackelni a rendszert. Velük szemben muszáj védekezni.

— De milyen durva védelmi programokról beszél, Gusztáv?

— Hát… vörös és fekete jegekről. 

Jácint egy pillanatra megállt.

— Fekete jég? - kérdezte. - Hát létezik olyan?

— Persze - felelt Dragovics. - A legerősebb nemzetvédelmi rendszereket már ma is ilyenek őrzik. Eredetileg hadászati célra találták fel őket.

— Uhh. Az durva.

— Az gondot jelent? - érdeklődött Nyéki Vencel.

— Gondot? - nevetett Jácint. - A fekete jég nemcsak kidob a rendszerből, hanem az interfészen keresztül fizikai sérülést tud okozni. Tönkreteszi azokat a programokat, amiket bevittem, sőt zárlatot okozhat a számítógépünkben is. 

— Izé… és kiégetheti a szemedet... - tette hozzá Dragovics.

— Micsoda? - hördült fel Nyéki Vencel. - Az teljességgel jogellenes! Bármilyen fizikai sérülést okozni bárkinek. Nem lehet olyan anyagi érdek, amivel egyenlő bárki megvakítása!

— Én ezt tudom - mondta Dragovics. - De az IrinaSoft szerint példát kell statuálni. Ők alakították úgy át a fekete jegemet, hogy fizikai sérülést okozhasson. Persze, ha vizsgálat indulna, akkor a dolog csak “szerencsétlen véletlen” volt… - mutatta a kezeivel az idézőjelet.

— És le lehet valahogy állítani azt a fekete jeget? - kérdezte Vencel.

Dragovics ismét szerencsétlen képet vágott.

— Nem. Nem lehet. 

Pár pillanatig csak nézett egymásra az ügyvéd és a programozó. Aztán Nyéki Vencel szólalt meg.

— Na jó! Most és itt abbahagyjuk ezt az egészet!

A képernyőre nézett, ahol a három figura előtt még mindig ott lebegett a hófehér szellemalak.

— Jácint! Lépj ki onnan! Gyerünk!

De a fiatal hacker nemet intett a fejével.

— Ugyan! Meg fogok birkózni azzal a fekete jéggel. Nézze, ügyvéd úr, ezt a fehéret milyen könnyen átverem!

— Ide figyelj, te kölyök! - válaszolta mérgesen Nyéki. - Azt ígértem édesanyádnak, hogy épségben visszaviszlek. Nem fogom hagyni, hogy valami otromba hadászati szoftver fizikai sérülést okozzon neked! Mozgás! Azonnal lépj ki!

Jácint hangjában megjelent ugyanaz a szemtelen hangszín, mint amivel a tárgyalás után az anyjához szólt, mielőtt megtudta volna, hogy Vencel pro bono vállalta az ügyüket:

— Sehova sem lépek, ügyvéd úr! Maga hívott, én azt mondtam, megcsinálom. Akkor meg is csinálom! 

— De a fekete jég…!

— Majd csak figyeljen, ügyvéd úr! - nevetett Jácint. - Meg tudom csinálni!

— Ügyes a fiú… - mondta Dragovics. - Látom. 

Nyéki Vencelt nem győzték meg a szavak.

— Ide figyelj, Jácint! Most azonnal…

A fiú felemelte a kezét.

— Tizennyolc éves elmúltam, ügyvéd úr. És hallottam annak idején pont elég hasonlót az apámtól. Ne haragudjon, de ezt itt én döntöm el.

Az ügyvéd tehetetlenül figyelte, ahogyan Jácint ismét teljes figyelmét a számítógépnek szenteli. Csak akkor enyhült meg kicsit, amikor látta, milyen könnyedén veri át a fehér jeget.

A monitoron a ködként gomolygó álcázóprogram hirtelen Dragovics Gusztávvá alakult. Aztán megszólalt:

— Én vagyok a programozód! Engedj át, vagy megsemmisítelek!

A fehér szellem azonnal válaszolt:

— Elnézésedet kérem, programozóm! Ne haragudj, nem ismertelek fel elsőre. Máris mehetsz tovább!

Azzal a fehér jég szétfoszlott. 

— Ez laza volt! - nevetett fel Jácint. Nyéki Vencel is megkönnyebbült. Talán tényleg jó ez a fiú. Talán menni fog a dolog…

A Pán Péter-szerű figura (azaz Jácint), a kiskutya és a most éppen görög istennek kinéző álcázóprogram elérték az ajtót a terem túlsó végén. 

— Menj előre, Pötyi! - mondta Jácint, és egyúttal a billentyűzetre is beírta a parancsot. A kiskutya bement az ajtón. Pár pillanat múlva visszatért, és megcsóválta a farkát.

— Rendben, mehetünk! - bólintott a fiatal hacker.

Az ajtó mögött hosszú folyosó következett, kétoldalt sok-sok ajtóval. A falakon fáklyák világították be az utat. Dragovics valóban egy középkori vár hangulatát idézte fel ezzel a környezettel. 

— Hol van a kapcsoló? - kérdezte Jácint.

— Az utolsó ajtó, jobbra. Át kell jutni a puffer-zónán, amit egy vörös jég őriz. Aztán jön a központi egység, az egész játékprogram lelke. Azt őrzi a fekete jég. 

— És ott lesz az a kapcsoló?

— Nem. Utána lesz a karakterfejlesztő részleg. Egy nagy, középkori várudvarnak néz ki. A legkisebb ajtót keressétek, valahol két szénabála között. Oda rejtettem ezt az opciót. Nem csoda, hogy senki sem találta meg.

— Gyerekjáték - nevetett Jácint, és már be is léptek a folyosó utolsó ajtaján. De meg kellett torpanniuk, mert feneketlen mélység állta útjukat. Valahol, a szakadék túlsó oldalán hívogató, melegfényű kapu várta őket. Jácint ismét vezényelt. - Zeusz! Most te jössz! 

Az álcázóprogram görög istenből rénszarvasok vontatta szánná alakult. Mintha a Télapó szánja állt volna előttük.

— Ha már egyszer Karácsony! - mondta a hacker, aztán a kiskutyával együtt beült a szánba, és elindultak a csábító kapu felé. Alattuk, a szakadék mélyén, vörös láva izzott. Forró lehetett, mert a levegő még idefent is remegett tőle.

Aztán a remegés megerősödött. Talán a szakadék közepén járhattak, amikor a vörös izzás egyre erőteljesebbé vált, és a remegő levegő lassan egy hatalmas, égőpiros arcot formált.

— A vörös jég! - kiáltott fel Dragovics.

— Ne üvölts, haver! - szólt oda karcosan Jácint. - Rám hozod a frászt!

A vörös jég feléjük magasodott, és egyre közelebb jött.

— Tűnjetek el innen! Nincs itt semmi keresnivalótok! - dörögte.

— Miért nem használod megint az álcázót? - kérdezte Nyéki Vencel. Jácint helyett Dragovics Gusztáv válaszolt.

— ide csak különleges felhatalmazással rendelkező programok léphetnek be. A vörös jég azonnal látja, hogy a barátunk nem ilyen. Nem hinné el, hogy a programozó érkezett meg. 

— És akkor most mi lesz?

A vörös jég egyre közelebb és közelebb került hozzájuk. Ahogyan hozzáért az egyik első rénszarvashoz, abból vékony füstcsík szállt fel, és a szarvas visszahőkölt.

— Szétégeti őket! - kiáltott fel Nyéki. - Gyerünk, fiam, tűnjetek el onnan!

— Várjon, ügyvéd úr - Jácint hangja higgadtan csengett. Aztán kiadta a parancsot. - Zeusz! Gyerünk! Pötyi! Mozgás!

A szán közepén hirtelen feltűnt Zeusz alakja. Mindkét kezét kinyújtotta, és egyik pillanatról a másikra egy üvegfalat állított a szán és a vörös jég közé. Ugyanebben a pillanatban Pötyi kiugrott a szánból, és amilyen sebesen tudott, iszkolni kezdett balra, egy messzi, háromszög alakú képződmény felé. A vörös jég utána vetette magát.

— Zeusz álcázott minket, és Pötyi elviszi a balhét - mondta Jácint. - Gyerünk, amíg ez az észkombájn vörös dög rá nem jön, hogy átvertük a fejét!

— Mi történt? - kérdezte, kissé zavarodottan Nyéki. Dragovics magyarázni kezdett.

— Az álcázó program láthatatlanná tette önmagát és a fiút a vörös jég elől. Az csak a kutyát látta, és azt kezdte el üldözni. Amíg azzal van elfoglalva, Jácinték tovább tudnak menni. 

A szán nagyon gyorsan elérte a kaput. Ott már látható volt, hogy egy kúp alakú hegybe vezet. A hegybe nemcsak ez az egy kapu vezetett. Körben kapuk sokasága várta a programokat. Hosszú, leginkább vasúti kocsikra emlékeztető szerelvények jöttek-mentek a kapukon ki és be. Látszott, hogy ez a lelke az egész rendszernek. 

Ahogyan beléptek a hegy belsejébe, csodálatos látvány tágult eléjük. Magasan fölöttük egy hatalmas kristályszív lüktetett. Erek hálózták be, amelyek a legtávolabbi helyekre is biztonságosan elszállították a központ üzeneteit. A szív hol vörösben, hol kékben, hol hófehérben pompázott.

— A központi egység! - suttogta elragadtatottan Dragovics. Látszott rajta, hogy még mindig lenyűgözi saját alkotása. - Három évig dolgoztam rajta. De azt hiszem, tökéletes lett…

— Merre? - kérdezte Jácint. 

— Balra, el mellette - utasította Dragovics Gusztáv. - Amilyen gyorsan csak lehet. Hátha nem keltjük fel a fekete jég figyelmét…

A Pán Péter figura és mellette a megint görög istennek látszó álcázó program sebesen siklott balra. Már látták a kis ajtót, ami valószínűleg a várudvarra vezetett. 

— Talán… talán meglesz… - suttogta Dragovics. 

A fekete jég támadása fergeteges volt. Mintha tájfun csapott volna le rájuk. A forgószél elszakította egymástól Jácintot és az álcázó programot. Minden elsötétült. Nyéki Vencel mereven figyelte a monitort, amin egyszer csak feltűnt a Pán Péter figura. Megvetette a lábát a kavargó sötétségben, és céltudatosan húzta-vonta magát egyre közelebb a kiskapuhoz, ami a menekülést jelentette. Már majdnem elérte, amikor egy hatalmas ököl jelent meg fölötte. Mintha egyetlen obszidián hegyből faragták volna ki, nagyjából úgy aránylott egymáshoz az ököl és a Pán Péter figura. 

Aztán az ököl lecsapott, és szétmorzsolta a figurát. 

Nyéki és Dragovics úgy meredt a képernyőre, hogy még lélegezni is elfelejtettek. Csak álltak, hápogva, döbbenten.

Lassan minden letisztult. A fekete, üvöltő szélvihar elült, és megint csak a program középpontját, a magasban lebegő kristályszívet lehetett látni. A Pán Péter figura eltűnt.

— Vége? - kérdezte az ügyvéd. Dragovics megadóan bólintott, míg Jácint egyetlen szót sem szólt, csak ült, szeme előtt még mindig a VR szemüveggel, magába roskadva. 

— De ha vége… - mondta Nyéki. - Akkor hogy lehet, hogy még mindig látjuk a program belsejét?

A programozó és az ügyvéd egymásra néztek, aztán vissza a monitorra.

A képernyő szélén, majdnem a kis ajtónál, ami a menekülést jelentette volna, ott villogott egy apró pontocska. Aztán nőni kezdett, és pár pillanat múlva ott állt előttük ismét a Pán Péter figura. Gyorsan berohant a várudvarra vezető ajtón, mielőtt a fekete jég észrevehette volna, hogy nem végzett tökéletes munkát. 

— Hát ez… hogyan? - bukott ki Nyéki Vencelből. - Hiszen láttuk, ahogyan porrá morzsolt a fekete jég…

— Az Zeusz, az álcázóprogram volt. Felvette az én formámat, hogy megtévesszük a jeget - mondta hirtelen Jácint. - Most már nincs semmilyen védelmem, úgyhogy mondd gyorsan, merre van az a kapcsoló!

— Ott a falnál, a két szénabála között van a bejárat a kis helyiségbe. Annak a falára tettem a kapcsolót.

A képernyőn megjelentek a mondott szénabálák. És valóban, amikor Jácint egészen közel lépett hozzájuk látszott, hogy közöttük van egy vékony ajtó. Nem is ajtó, inkább csak egy rés. A Pán Péter figura a bálák közé lépett. 

Ekkor csapott le ismét a fekete jég. A semmiből, a legváratlanabb pillanatban, amikor a behatoló már azt hihette, hogy sikerrel fog járni. Hirtelen minden izzó fehérré változott. A számítógép sisteregni és sercegni kezdett, a monitor pedig annyira vakító fényt bocsátott ki, hogy Nyéki és Dragovics szinte egyszerre takarta el a szemét. Jácint közben felkiáltott, a kezeivel a levegőbe kapott, de csak a semmit markolta meg. Aztán hirtelen letépte magáról a VR-szemüveget, miközben a számítógép egy hangos pukkanással megadta magát. Az áramtúlterhelés kivágta a biztosítékot. Minden sötétbe borult.

Először Dragovics mozdult meg. Nem ez lehetett az első eset, amikor kiverte a biztosítékot. Felvillant egy elemlámpa fénye, aztán kiment a szobából. Kattanás hallatszott, és ismét felkapcsolódott a villany. Nyéki Vencel szeme elé kétségbeejtő kép tárult.

A számítógépből vékony, fekete füstcsík szivárgott. A monitor fekete, üres képernyővel meredt a világba. Az asztalnál, a székben pedig ott ült Jácint, és a szemeit fogta.

— Nem látok… - nyöszörögte. - Merre van a fürdőszoba?

Dragovics megfogta a fiú karját, és bevezette a fürdőbe. Hallatszott, ahogyan Jácint megengedi a csapot, és vízzel fröcsköli a szemeit. 

Eltelt öt perc, mire a fiú kijött a mosdóból. Kissé tántorogva közlekedett, a szemei vörösben égtek. De legalább látott valamicskét. Igaz, hunyorogva, igaz, a még mindig patakban folyó könnyein keresztül, de látott. Nyéki Vencel magában hálát adott a Jóistennek, hogy nem történt meg a legrosszabb.

Közben Dragovics előkerített valahonnan egy kicsi, kézi porral oltót, és alaposan befújta habbal a számítógépét. Éppen időben, mert a gép belsejéből lángnyelvek csaptak ki. Ez a fekete jég alaposan elintézte őket. 

Kicsivel később az asztalnál ültek. Az asztal közepén egy kibontott Sligovicás üveg, mindhármuk előtt egy-egy kiivott féldecis pohár. Erre az ijedtségre nem volt más megoldás, inni kellett, teljesen mindegy, hogy az emberfia negyven körüli ügyvéd, ötven körüli programozó, vagy tizennyolc éves hacker. 

Eltelt még pár perc, mire Nyéki meg tudta kérdezni a lényeget. 

— Sikerült? Át tudtad kapcsolni a kapcsolót?

Jácint még mindig a könnyeit szárítgatta egy koszosnak kinéző zsebkendővel, amit Dragovics nyomott a kezébe. Most felnézett, és megrázta a fejét.

— Fogalmam sincs. Amikor… amikor a jég lecsapott, hirtelen vakító fehérségbe borult minden. Tapogatóztam én, talán be is jutottam abba a szobába, de hogy sikerült-e megnyomnom a gombot… nem tudom.

Nyéki keserűen bólintott. Akkor ez ennyi volt. Sok hűhó semmiért. És erről egyedül ő tehet. Hiszen ő vette rá az ügyfelet, hogy ezt tegyék, és ő avatta be ezt a fiatalembert is a történetbe, melynek során az majdnem megvakult. 

Dragovics, aki eddig hallgatott, most megszólalt.

— Mindegy, ügyvéd úr. Megpróbálta. Megpróbáltuk. Szerintem holnap menjünk be, és mondjuk meg, hogy elfogadjuk az ajánlatukat. A semminél még az is jobb…

Nyéki lassan bólintott.

— Rendben. Holnap délután bemegyünk. 

Másnap, csütörtökön reggel Nyéki Vencel kissé álmosan lépett be az iroda ajtaján. Későn feküdt le, és egyébként sem aludt valami jól. Álmában ismeretlen, sötét ellenség üldözte, egyenesen Irina Vasziljeva karjaiba. Hogy ott mi történt, az már sohasem fog kiderülni, mert Vencel felébredt. 

Odabent gyorsan túlesett a formaságokon, köszönt Béres Noéminek és Hajas Roxánának. Ez utóbbi éppen csak fogadta a köszönését. Bekukkantott Karlóczi Tamás és Rim Ferenc irodájába is, ahol a két fiatal ügyvéd már szorgalmasan készült az egész napos játékra. Egymás mellé tolták az asztalaikat, rajta a számítógépeikkel. Bekészítették maguknak az üdítőt és a chipset. Hogy mindezt miért nem odahaza tették, az Vencel előtt egy kész rejtély volt. Bízott benne, hogy a fiúk nem fognak majd a játék hevében kiabálni, és nem kell bejönni rendre utasítani őket azzal, hogy az ügyfelek nem igazán kíváncsiak erre a Búra Tortúrára. 

Ahogyan ő maga sem volt rá kíváncsi. 

Amint belépett a szobájába, a két ügyvédjelöltje, Diána és Inci azonnal látták, hogy nincs jó kedve. A köszönés után mindketten beletemetkeztek a munkájukba, és nem szóltak egy szót sem. 

Vencel is próbált dolgozni, de még mindig a tegnap éjjeli kudarc járt az eszében. Elhatározta, hogy fel fogja hívni Jácintot. Bár mire éjjel hazakísérte, addigra már egészen jól rendbe jött a fiú szeme, de azért az ügyvédet csak gyötörte a lelkiismeret, hogy miatta majdnem baj történt. Nem is beszélve Dragovics Gusztáv tönkrement számítógépéről. Azt is meg kell fizetnie neki. Igaz, Dragovics egy szóval sem kérte, de mégiscsak, így kell. Nyéki Vencel senkinek sem akar az adósa lenni.

Gondolataiból Karlócziék hangoskodása zökkentette ki. Még a zárt ajtón keresztül is hallatszott, hogy valamin nagyon fel vannak háborodva. Először igyekezett figyelmen kívül hagyni a zajongást, de aztán, amikor már Diána és Inci is egyre gyakrabban néztek az ajtó felé, hogy ugyan mi a csuda lehet odakint, akkor csak elhatározta magát. Felállt, és lendületesen kilépett az előszobába, hogy rendre utasítsa két kollégáját. 

Karlóczi éppen azt üvöltötte, hogy: - Ezért dobtam ki az ablakon harmincezret?! 

Béres Noémi érkezett.

— Mi történt? - kérdezte szigorúan.

— Ez a szar! - adott nem különösebben érthető választ Karlóczi. - Debrecenben lehetnék egy ötvenesért! Én meg… pfüh!

Béres Noémi Vencel felé fordult, de az ügyvéd felhúzta a vállait. Fogalma sincs, miről van szó. Rim Ferenc jött ki a Karlóczival közös szobájukból, és azt mondta:

— Még mindig ugyanaz!

— Az anyjukat! De gagyi! De vacak! Ez aztán… - Karlóczi nem győzte a lesújtó jelzőket. 

Béres Noémi határozott hangon megszólalt.

— Most rögtön magyarázza el valaki, hogy mi folyik itt! Gyerünk!

Karlóczi befelé mutatott. 

— Ez a béna vacak! Na ez a baj!

Rim Ferenc magyarázólag hozzátette.

— A játék! 

— Játék? - Béres Noémi nehezen kapcsolt, de hirtelen felvillant a szemében a megértés. - Ja, az a játék, amit annyira vártatok?

— Az! Vártuk, de minek! - siránkozott Karlóczi. - Én átadtam miatta a debreceni tárgyalást Vencel kollégájának! 

— Miért, mi történt?

— Ez gagyi - állapította meg, kicsit higgadtabban Karlóczi. - Mármint a játék.

— Miért, nem tetszik? 

— Tetszene… ha a bemutatóban látott szuper, animált karakterek helyett nem pixelkockák úszkálnának ide-oda a háttér előtt...

Nyéki Vencel nem akart hinni a fülének. 

— Pixelkockák? - kérdezte meg. Rim Ferenc és Karlóczi Tamás egyszerre bólintottak.

— Bizony! Vacak pixelkockák! Semmi animáció! Ez egy szar! - erősítette meg Karlóczi az eddig sem éppen véka alá rejtett véleményét. 

— Pixelkockák… - mondta Nyéki Vencel, és bement két kollégája szobájába. A két asztal szépen egymás mellé húzva, rajta a két számítógép is szépen egymás mellett. A monitorok előtt nagy üvegtálban rengeteg chips, egy másikban rengeteg pattogatott kukorica. Kétoldalt egy-egy nagy üveg kóla. De nem ezek voltak a legérdekesebb látnivalók, hanem a képernyők. Mert azokon valóban, a gyönyörűen megrajzolt hátterek előtt otromba pixelkockák álltak. Nyéki megmozdította az egyik egeret, mire az egyik kocka lomhán odébb mozdult. Szép ellenpontként ott hevert egy, a játékot beharangozó szórólap az asztalon, rajta fantasztikusan kidolgozott karakterekkel.

Nyéki hitetlenkedve nézett maga elé.

— Hiszen akkor… sikerült!

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és szinte berobbant rajta Dragovics. Lihegett az erőfeszítéstől, nyilvánvalóan nem liften jött fel a harmadik emeletre, hanem gyalog rohant fel a magas lépcsőfokokon.

— Már tizennyolcszor hívtak! - kiáltotta a programozó. - Tizennyolcszor! 

— Látta? - kérdezte Nyéki, mire Dragovics nemet intett. 

Nyéki a karjánál fogva bevonszolta a másikat Karlócziék szobájába, és megmutatta neki a számítógépeket. 

— Úristen! - mondta Dragovics Gusztáv, majd szóról szóra megismételte azt, amit az imént Vencel mondott. - Hiszen akkor… sikerült! 

— Sikerült bizony! - felelte Nyéki, akinek ebben a pillanatban megcsördült a mobilja. Ránézett. Irina Vasziljeva volt a hívó. 

Az ügyvéd egy mozdulatai lecsillapította az örömtáncot járó Dragovicsot, és azt mondta neki.

— Akkor most felveszem. És megyünk, megtárgyaljuk az új feltételeket!

Két órával később, az IrinaSoft tárgyalójában úgy álltak fel a felek, hogy mindenben megegyeztek. A papírok aláírása után Dragovics ment, hogy megjavítsa a programot. Addig minden játszani vágyót az a felirat fogadta a gépén, hogy “Csatlakozási hiba! A probléma kijavítása folyamatban!”

A megbeszélés végén úgy alakult, hogy Irina Vasziljeva és Nyéki Vencel maradtak ott ketten a tárgyalóban. 

— Nos… mindenképpen tanulságos megbeszélés volt - mondta a nő. - Maga remekül képviselte Gusztávot. De azt is el kell ismernem, hogy túlbecsültem a többi munkatársam képességeit. Legközelebb nem leszünk ilyen mohók…

— Dragovics úr kiváló munkát végzett - felelte Vencel. - Nem érdemelte volna meg, hogy ne részesüljön az eredményéből is.

— Ötven százalék nem rossz, gondolom - mosolygott Irina. - A másik ötvenet azért beletettük mi is a marketingbe. Úgy felajzottuk a játékosokat, hogy alig győzték kivárni, míg a program megjelenik.

— Ezt tudom - bólintott Nyéki. - Nekem is van két munkatársam, akik élnek-halnak ezért a játékért… Igaz is… kérhetnék egy kis szívességet?

Irina egészen közel húzódott a férfihoz. Valószínűtlenül zöld szemeivel nézett, és azt búgta:

— Bármit… bármit, amit szeretne…

— Szóval… van két kollégám, akik eszméletlen nagy rajongói ennek a Búra… micsodának.

— Búra Tortúra. Annyit reklámoztuk már, hogy azt hittem, ezt az idétlen nevet mindenki kívülről fújja! - nevetett a nő. 

— Na igen, Búra Tortúra. Szóval… kérhetnék a két kollégám részére egy hónapnyi ingyenes hozzáférést? Egyikük annyira szeretett volna játszani a programmal, hogy még egy debreceni tárgyalását is lemondta. 

— Magának bármit. Nem egy hónapot, hanem egy éves ingyenes hozzáférést adunk. - Irina elővett egy névjegykártyát, és ráfirkantott valamit. - Csak használják ezt a kódot a belépéshez.

Nyéki Vencel eltette a névjegykártyát és bólintott.

— Köszönöm. Örülök neki, hogy csak sikerült ezt a problémát megegyezéssel lezárni. Akkor… még egyszer köszönöm, és.. a viszontlátásra!

Irina bólintott, és kezet nyújtott. Vencel úgy érezte, az a helyes, ha nemcsak megfogja a feléje nyújtott kezet, hanem finom kézcsókot lehel föléje. Nem rá, hanem úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Mielőtt kiléphetett volna a tárgyaló ajtaján, Irina megfogta a karját, és azt súgta neki:

— Amúgy az a kód, amit megadtam… egyúttal a privát telefonszámom is. Várom a hívását…

Vencel bólintott. De hogy fel fogja-e hívni valaha is a nőt, vagy sem, azt még nem tudta. Akkor is ezen töprengett, amikor visszaért az irodába, és látta, hogy Karlóczi és Rim Ferenc beletemetkeznek a játékba. Ezek szerint Dragovics valóban visszakapcsolta az igazi, szuper, animált karaktereket. Dragovics, aki ebből a játékból tuti milliomos lesz. A hatalmas érdeklődés, az előzetes előfizetések, a Karácsonykor a boltok polcára kerülő dobozos játék előrendelési listái mind ezt mutatták. 

De hogy a másik haszonélvezővel, Irina Vasziljevával lesz-e még bármilyen kapcsolata, azt Vencel továbbra sem tudta. S hogy ez a kérdés foglalkoztatta, azt az is mutatja, hogy szinte oda sem figyelt, amikor Karlóczi és Rim Ferenc kétoldalról rázták a kezeit örömükben, az egyéves, ingyenes előfizetés miatt. 

Odaadta nekik a névjegyet. Ha szükségét látja, majd elkéri tőlük Irina magán telefonszámát. 

Ám most úgy érezte, erre soha nem fog sor kerülni.